Családfelállítás

Különös szó ez a családfelállítás...

Valahogy így írnám le Bert Hellinger módszerét:

Megszületünk. Apánk, anyánk, megszületett, vagy meg-nem-született testvéreink és kb 5 generációig felmenőink mind meghatározó jelentőségűek a születésünk pillanatától. Meghatározzák, meghatározhatják a "köreinket", amiket újra meg újra futunk, ha nem figyelünk oda. Az általuk alkotott mezőben mozgunk. A rendszerben, vagy mezőben, energia mezőben, ahogy ők hívják, mindenkinek helye van vagy volt. Ez a rend maga. Az idő itt nem számít. A lényeg, hogy ha nincs rend, vagyis nem kezeljük helyén a mezőnkbe tartozó embereket, akkor az zavart okoz bennünk, zavart a szellemi mezőben. Akkor is, ha a múltunk szereplőit nem vesszük figyelembe. Miért gond ez? Miért kell a rend? Mert ezek a zavart mezők, formák rögzülnek. És akkor ezeket a "formákat" újra meg újra megéljük, megélik a leszármazottaink.

Személy szerint hiszek a rendben és nem hiszek a tagadásban. Újat építeni csak akkor lehet ha a régit elengedtük, helyére tettük. Dacból nem megy, abból a régi ölt majd újra ugyanolyan formát...maximum más nevekkel, színekkel, számokkal...de megint nem fogjuk szeretni, ahogy az előzőt sem, ami helyett újat akarunk építeni.

Érint ez mindenkit. Az is, aki a felszínen él, és nem ért ennél többet...maximum nem érti, miért ment megint neki ugyananannak a falnak, miért lép bele újra meg újra ugyanabba a gödörbe.

Az már izgalmasabb a számomra, hogy amikor eljutsz a felismerésig, hogy bizony ez megint az a kör. és ezt már érted is, és változtatnál is, egyedül nem nagyon megy. És tessék, íme egy módszer, ami segíthet ha elakadsz.

Szeretném kipróbálni...

Innentől idézek... forrás alább:

Bert Hellinger gondolkodásmódja áthidal minden ideológiát, fölöttük áll, a létezés középpontjára figyel, ahová már- vagy még nincsenek szavaink. Egy jellemző mottója:

"A legmélyebb valóság nem az ebben az értelemben vett boldogság, hanem a fájdalom. Ez a legvégső valóság. Hogy miért, azt nem tudom megmagyarázni. De valószínűleg azzal áll kapcsolatban, hogy a fájdalom teszi lehetővé, hogy búcsút vegyünk az átmenetitől.

Ha összességében nézzük az élet valóságát, akkor azt látjuk, hogy átmeneti és mulandó. Mögötte azonban valami maradandó hat, bármi legyen is az. Nem tudom és nem is akarom definiálni. Ám a fájdalom arra utal, ami mögötte van. A fájdalom teszi lehetővé, hogy meglássuk és elinduljunk felé."

forrás: Hellinger Intézet