Damage

Vágy és végzet



Juliet Binoche és Jeremy Irons Damage című filmje. Végzetnek fordították.
Pedig egyszerűen annyit jelent balsors. Kár. Rontás.
Az apa viszonya a fiú menyasszonyával, aki újraéli fiatalkori tragédiáját, bátyja elvesztését, aminek ő a felelőse.

A végzet választható. A személyiség erősíthető, a fegyelem tanulható.

Az erő lényege a választás képessége. A döntés képessége. Ehhez le kell lassulni. Tudni kell veszíteni. Ismerni a korlátainkat és tudni, hogy választásainkért milyen árat fizetünk.
Talán ennyit jelentenek a korlátok. Megérteni, hogy mit vagyunk képesek mentális egészségünk megőrzése mellett áldozni.

Ez a mérték mérhetetlenül egyedi. Nem összemérhető, mindenkinek a sajátja és mindenki maga képes csak megtapasztalni. A mértéket, a korlátokat meg kell tapasztalni, meg kell élni és el kell fogadni.
Ego törés. Ego pusztítás. E nélkül nem megy.

A vágy a legnagyobb kihívás. Uralkodik rajtunk. Szerelemnek hívjuk, s végzetnek hazudjuk.
Szenvedünk tőle és élvezzük, mert átveszi a hatalmat. Olyan világot láttat, amin zárt kapukat egyensúlyban zárt kapukat döngetünk. Megőrülünk. Leveszi a vállunkról a döntések súlyát.

Szerencsés esetben a nagy találkozást, a szerelmet, annak valódi, kiteljesítő és felszabadító formáját felkészülten kapjuk.
Szerencsétlen esetekben megkeményedett egoval valami földöntúlinak vélt érzelem lecsap ránk. Egy játszma részei leszünk, az ördög játékszerei. És ha nem vigyázunk belehalunk a választásunkba.

A film kapcsán egy másik gondolat. A téma másik oldalról.
Lehet a film címe végzet.

Abban az esetben, ha az apának az jutott, hogy a kárhozatban talál megváltást. Ha élete nem valódi és elveszettségében ezt az árat fizeti. Így vezekel.
Dönt. És ez a különbség. Úgy dönt, hogy gyenge lesz, hogy átadja magát saját szenvedélyének, hogy önző módon fontosabb saját végzetének tragikus beteljesítése, mint a fia élete. Tudja mivel játszik, de nem hiszi el, amíg meg nem történik.
Megöli a fiát. Szándékosan.
Éretlenség? Gonoszság? Önzés?