Self PR
Egészen miniként rájövünk, hogy létezünk. Utána észrevesszük, hogy a felnőttek örülnek ha valamit ügyesen csinálunk. Hogy a figyelem középpontjában maradjunk, az előbbi felismerést használni kezdjük. Dicsekszünk, kérkedünk. Az apukánk erejével, az anyukánk szépségével vagy a saját kis életünk vívmányaival. A szülők, a családi barátok továbbra is visszajeleznek, hogy "jaj de szép, jaj de édes, jaj de mókás" és így tovább. Az oviban meg az iskolában is folytatjuk a dicsekvést. Itt aztán elmúlnak a mosolyok, jönnek az osztálytársak irígy megjegyzései, jön a megbélyegzés: "beképzelt vagy"-mondják - legtöbbször a hátunk mögött persze.
Hogy ezt a traumát ki hogyan dolgozza fel, hogy a későbbiekben csakazért is henceg, fittyet hány a megbélyegzőkre vagy megpróbálja utolérni magát és óvatosan mesél a sikereiről, vagy egyszerűen elszáll az önbizalma és a valós sikereit is megtartja magának, ez személyiség/család/egyéb körülmények függvénye.
És mi van, ha az ember szakmai előmenetele okán ez a kérdéskör újra előkerül?
Én a harmadik típusból való vagyok. Még ha valami igazán nagyszerűt csinálok, azt is elhallgatom, hogy ugyan...áááá....semmiség hiszen...
Eljutottam mégis odáig, hogy elegendő szakmai tapasztalatot gyűjtöttem a kommunikáció terén az elmúlt 7 évben ahhoz, hogy ezt - ahol kell - fel is vállaljam azt. Sőt, szeretném ezt a tapasztalatot megosztani és kamatoztatni. Ehhez úgy tűnik elengedhetetlen az ön-PR, hiszen ha nem tudják mit tudok, nem kérik majd ki a véleményem. És marad a régi kör, hogy majd a háttérből...mert úgy is jó...meg mert úgyis az számít amit csinálsz és nem a sok duma, meg a self-PR.
Nem nem nem. A marketingben különösen nem igaz ez így. Igen fontos megosztani a tudást, a tapasztalatainkat. Elérhetővé tenni magunkat a szakma vagy az érdeklődők számára. Nem csak a saját előmenetelünk szempontjából. De az önbecsülésünk, így a szakma önbecsülésének erősítése végett is.
Megjelent most egy interjú a Médiainfón velem. Jól esett olvasni, és büszke vagyok rá.
http://www.mediainfo.hu/interjuk/interview.php?id=37
Hogy ezt a traumát ki hogyan dolgozza fel, hogy a későbbiekben csakazért is henceg, fittyet hány a megbélyegzőkre vagy megpróbálja utolérni magát és óvatosan mesél a sikereiről, vagy egyszerűen elszáll az önbizalma és a valós sikereit is megtartja magának, ez személyiség/család/egyéb körülmények függvénye.
És mi van, ha az ember szakmai előmenetele okán ez a kérdéskör újra előkerül?
Én a harmadik típusból való vagyok. Még ha valami igazán nagyszerűt csinálok, azt is elhallgatom, hogy ugyan...áááá....semmiség hiszen...
Eljutottam mégis odáig, hogy elegendő szakmai tapasztalatot gyűjtöttem a kommunikáció terén az elmúlt 7 évben ahhoz, hogy ezt - ahol kell - fel is vállaljam azt. Sőt, szeretném ezt a tapasztalatot megosztani és kamatoztatni. Ehhez úgy tűnik elengedhetetlen az ön-PR, hiszen ha nem tudják mit tudok, nem kérik majd ki a véleményem. És marad a régi kör, hogy majd a háttérből...mert úgy is jó...meg mert úgyis az számít amit csinálsz és nem a sok duma, meg a self-PR.
Nem nem nem. A marketingben különösen nem igaz ez így. Igen fontos megosztani a tudást, a tapasztalatainkat. Elérhetővé tenni magunkat a szakma vagy az érdeklődők számára. Nem csak a saját előmenetelünk szempontjából. De az önbecsülésünk, így a szakma önbecsülésének erősítése végett is.
Megjelent most egy interjú a Médiainfón velem. Jól esett olvasni, és büszke vagyok rá.
http://www.mediainfo.hu/interjuk/interview.php?id=37
Megjegyzések