NYCI


2 nap és kész. Megszoktam. Nem találok semmi meglepőt semmiben. Figyelem, hogy ki mit hogyan. A legpraktikusabban. De nincsenek meglepetések csak helyenként más rutinok. Hiszen azok mindenütt vannak. Talán így van az, hogy valaki megkapja a world traveller címet? Vagy ebben a világban – a globalizációnak köszönhetően mindenütt ismerős termékek és sales mechanizmusok határozzák meg a városi élő környezetet?! - minden egyforma?

Mindenesetre itt vagyok. New York szívében. Manhattanben, a 87. utcában az első emeleten. Itt is otthon vagyok, és itt sem vagyok otthon. Akár otthon is lehetnék...

Gondolkodtam hogyan tudnám megörökíteni azt, amit itt megélek. Útinapló? Tények formájában? Érzésekben? Álmok szerint? Összehasonlítva? A tényeket? A látottakat? Érzékelteket? Nem tudok egyértelmű vagy egységes stílus / menetrend mellett maradni. Csak írni ami jön. Nem szeretnék ugyanakkor elcsúszni a tényszerűségek mellett. Hiszen érdekesek és talán valóságosabbak is mint az én ki/bevetítéseim.

Az első élményem...Majdnem lcserélték a bőröndömet – pontosabban elcserélték-valaki rányúlt az enyémre és a szemfülességemnek köszönhetően – na meg a jóképű customs officer közbenjárására- hamar kiszúrtam a bőröndömet – kishíján úton talán a Nyugati partra vagy a talán a világ egymásik részébe továbbutazó magyar pár jóvoltából, aki már a továbbinduló járatra adta fel a csomagjait – pontosabban az enyémet:). Szóval meglett. Szerencsére a légkondi okozta huzat és szemszárazság és a Malév gépen effektív 9 órás szomjazást leszámítva jól utaztam.Érkezéskor kígyózó sorok – nem léphetsz csak úgy az -egykor még – ígéret földjére. Ujjlenyomat és az arcod... Érezd magad megtisztelve, hogy átlépheted a JFK-n azt a bizonyos határt...Óriási.

Szóval érkezés és Kata már ott. Egészen a kapuban, ahogy a bőröndsokk után kinyílt. Semmi kínos catwalk szituáció a várakozók előtt...hasbehúzott végigmenés el nem vörösödés amikor mindenki bámul...szóval ezt is megúsztam:) Kata. Mintha tegnap találkoztunk volna. Semmi de semmi nem változik. Nem mehet el az élet ennyi év mellett, amit azzal töltöttünk együtt, hogy tökmagból kamasszá cseperdtünk, azután meg szépen lassan – elég sok nehézséggel, kamaszos parával és talán ennél egyel súlyosabb depresszióval – felnőttünk.Együtt. Testvérem. Pont a testvérem. Soha ilyen közel senki. Szavakkal vagy anélkül, közel vagy távol. 2 éve van itt. A Kaplanban tanul, túl van a 3 nehéz vizsgán, hogy itt lehessen orvos. Pszichiáter – talán?!

Rózsi néni a NYC-ben él 1949 óta. Tele az élet küzdelmekkel tűzdelt, lehetőségektől roskadozó életigenlésével. Kata nála lakik. A nagynénje. Teri mama testvére. Ő segíti. Minden értelemben. Anyja helyett anyja. Tanítja. Felnő mellette a Kata. Rózsi néni azt sajnálja csak, hogy megöregedett. Mert csak most kezd rájönni mennyi lehetőség van, s hogyan is kell az életet jól csinálni...

Szombaton reggel templomba mentünk. Mínusz fokokban konzerválják magukat az amerikaiak. Ez alól egy felhőkarcolónak álcázott épület 3. emeletén található hatalmas ortodox templom sem volt kivétel. A karzaton a nők, férfiak lent. Egy 14 éves fiúcska a szertartással férfivá lett. (Ez szuper! Férfiak hallgatják tisztelettel. Ő olvas a Tórából, énekel. A Rabbi hozzá szól, tanácsokkal látja el. S közli vele, hogy ezentúl férfi és felelősséggel tartozik a saját tetteiért. Tiszta sor. Felelősség, kötelesség. Teljesértékű férfi ezúttal! - oh, hogy ez mennyire hiányzik a kulturánkból....)
Imakönyv. Bal oldala héberül. A jobbon angolul. Számozás hátulról előrefele. A karzaton jövésmenés, gyerekek, csinos anyukák. Férjezett nőkön fejfedő (kalapköltemények) vagy csak egy kis csipke – terítő szerű... Az istentisztelet után sütemények és üdítők a szomszédos színházteremben. Megtudom, hogy a közösség tagjai – NYC leggazdagabb temploma amúgy – ide járatják a gyerekeiket – a közösség igen színvonalas általános iskolájába. A kapcsolati tőke garantált. Zseniális rendszer!

Rózsi néninél teázunk a templomi kavalkád után. Útközben rámkiált -Emeseeeee, hol jársz? Merre jársz? - meglepődöm. Figyel. És tényleg. Elkalandoztam. A gyökereken és a saját gyökértelenségemen gondolkodtam. Kicsit elkeseredtem. Talán ezt érezte meg. Kényes kérdés.
Gyökerek. Kasztok. Katával később erről hosszan beszélgettünk. A modern kasztrendszer létezéséről.

Teázás közben a Rózsi néni elmesélte, hogy egyszer a Katára is rákiabált. A Kata akkor megijedt. Látta 8-9 hónap után a vívódását: menjen vagy maradjon. Ébresztő! Dönteni kell! Döntsd el mit akarsz! Ha ezt eldöntötted, már félúton állsz a cél felé. Igen. Döntei. Kata döntött. Marad. Végigcsinálja a vizsgákat. Így is lett. Döntött és ez erőt adott neki.

Miközben én írok vasárnap délelőtt, Kata mos és takarít a Rózsi néninél. Reggel bevásároltunk. Várom, majd megyünk valamerre. Innen az Uptown Eastről Downtownba.

Tegnap szereztünk egy Kaplanos lánytól 1 napos ingyenes próbabelépőt egy 5 emeletes sportközpontba hrcny.com. Körbevittek. Jó volt. Az a terv, hogy pénteken lemegyünk, kipróbáljuk. Boxterem, kosárpálya, spining, uszoda, futópadok végtelenített mennyiségben. Van minden. Egyetlen dolog nincs – friss levegő...Az mondjuk már Bp-en sincs...

NY Metropolitan Museum of Arts. Nem kell 20 dolláros belépő – bár az van kiírva – senki sem tudja – illetve kevesen, hogy ez javasolt ár. A többi rád van bízva. 1 dollárt adtunk. Sárga kis fém kitűző és bementünk. A tetőteraszon nyílt bárba tartottunk. Elképesztő ott. Látszik a város. Felhőkarcoló erdők.
A múzeum meg leírhatatlan. Washingtonban láttam olyan gyűjteményeket, hogy el sem hittem. Hát itt..A fél világ műkincseit összehordták. A múzeum élettér. Olyan, mint a város utcái, vagy a Central Park. Az emberek ott vannak, használják, ücsörögnek, nézegetnek. Kevés kiállított műkincs – beleértve Rodin lenyűgöző szobrait – van üveg mögött. Szinte minden körbejárható.. Inka kultúra, Peru, Pápua új Guinea, India, Kelet, Mongólia, Szíria, csak úgy véletlenszerűen kb 2 óra alatt. Hónapok kellenek ott. Szuper!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Contact

i wish

Kakaós reszelt túrós