Madách színház nem a kedvencem, de jól esett ez a darab .
Az előadás végén a mosdóban a záródal szólt, tisztábban jöttek a szavai. Valami olyasmiről, hogy sok szerelem lángja aludt már ki a szívünkben és hogy nem szabad rossz érzéssel elválni, mert utólag úgyis mindegy. És, hogy szerelem jön, megy. Persze ennél lényegesen szebben megfogalmazva mindez.
Kicsit azért rémisztő ez a beletörődő egykedvű felnőttség. Játszmák, álcák, szerepek. Semmi naív őszínteség, semmi vak hit. Mintha a kapcsolatommal együtt belőlem is eltűnt volna ez az érzés. Nagyon hiányzik.
Eltűnődtem, hogy lehet-e máshogy elválni valakitől akinek még mindig hiányzik az illata, mint ahogyan nekünk "sikerült". Elvágólag és haraggal. Remélem, hogy az életben nem egy igaz szerelmünk van, s annak a sok belemagyarázásnak van valami kis igazsága, amit azért szugeráltam magamba, hogy ne fájjon annyira, hogy elveszítettem valamit ami talán sosem volt az enyém, és aminek még az emléke is összetört.
F