Megszülettem



Álmodtam.
Egy nagy házban, iskolaszerűben hallgattam valaki okoskodását egy darabig, elindultam kifelé a teremből. Visszahívtak a többiek, hogy jön a nagy mester. Most érkezik és várjam meg. Visszaültem. Aztán megérkezett a mester, mondott néhány szót, én meg fogtam magam és tényleg elhagytam végre a termet. Álmomban is el volt törve a bal lábam, kicsit bicegtem. Nem emlékszem pontosan mi történt még odabent, csak arra, hogy ki akartam jönni onnan. Az épületből. Vagy talán inkább ki kellett..!? És, hogy nálam volt a családi régi utazós hátizsák. A legkissebb zsák, amiből időközben odabent kikerült szinte minden. Csak a zsák maradt,  súlya szinte nem volt. Találtam két kis pinceajtó szerűséget az alagsorban. Az egyik zárva, a másik egy szűk, beton járatra nyílt. Belenéztem és azt találgattam, a vállam vajon elfér-e. Bedobtam a zsákot, az oldalamra feküdtem, jobb kezem a fejem fölé, bal szorosan a testem mellett és hernyó mozgással, a jobb lábfejemmel milimétereket tolva magam előre, elindultam a fény felé. Szűk volt, hideg és fojtogató az a járat, de nem volt más választásom, ki kellett jutnom. Aztán egyszer csak kint volt a zsák, és utána kijutottam én is. Megszülettem! Kint felnéztem és láttam, hogy a mester vezeti lefelé a tűlépcsőn az embereket. Amikor leértek odajöttek hozzám, barátkoztam. Kicsit később ugyanazon a járaton, ahol átszuszakoltam magam, elkezdtek jönni kifelé az emberek.
Megszülettem. Úgy érzem most annyi éves vagyok kívül, mint belül. Kerek. 30 éves vagyok.

Megjegyzések

leon a profi üzenete…
No ezt pont jókor olvastam, úgyhogy akkor BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT és jó ünneplést!!!!!!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Contact

i wish

Kakaós reszelt túrós