Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2012

Tanulok fotosoppolni

Kép

Azt mondja

talán itt az ideje végre meghúzni azokat a határokat...úgy értem felállítani a saját határaidat. Egy IGEN súlyát az a sok NEM adja, amit útközben maga mögött hagyott.

Hálaadás

Ma van hála adás napja. Hálát adok hát, hogy van egészség, hogy egyben van a családom, hogy bőség van, meleg lakás, étel, ital, és munkám is, hobbim is, lelkesedésem is, új tanulnivalók, egy kamaszodó macskám, hogy vannak barátaim, egyre finomabb öniróniám, hogy tudok nevetni és szeretni is. Hogy van kedvem élni és hálát adni. És most elmegyek moziba.

Az elengedésről (kaptam, továbbadom)

"Elengedni nem azt jelenti, hogy nem törődsz valakivel, hanem csak azt, hogy nem tudsz többet tenni érte. Az elengedéssel nem zárkózol el előle, csak felismered, hogy nem irányíthatod. Az elengedés nem azt jelenti, hogy mindent megengedsz, hanem hagyod, hogy tanuljon a következményekből. Az elengedés az erőtlenség elismerése, miszerint a végkifejlet nincs, és soha nem is volt a te kezedben! Az ele ngedéssel nem próbálsz megváltoztatni vagy hibáztatni más valakit, hanem a lehető legtöbbet hozod ki magadból. Ha elengeded, többé nem gondolkodsz róla, de törődsz vele; nem “megjavítani” akarod, hanem támasza lenni; nem te vagy a középpontban, rendezgetve a végkifejletet, hanem engeded, hogy ki-ki befolyásolja a saját sorsát; nem védelmező vagy, hanem hagyod, hogy szembesüljenek a valósággal; nem tagadsz, hanem elfogadsz; nem zsörtölődsz, korholsz vagy vitatkozol, hanem megkeresed a saját hiányosságaidat, és azokon dolgozol; nem azon igyekszel, hogy saját vágyaidhoz igazíts,

Mi marad?

Kép
Mi marad a nőnek ha összetörik a szívét? Önmaga marad önmagának. Nem tör, nem zúz, nem dühöng. Nem mutatja meg, csendben tűri a fájdalmát, kihúzza magát és kifesti a szemét, hogy úgy tűnjön, az örömtől ragyog, mint azelőtt. És ez így megy még hetekig, hónapokig, van úgy, hogy évekig is...újra meg újra felkel, kihúzza magát, és nem néz vissza....amíg végül fakul a fájdalom, emlék lesz csupán. Megérti, hogy ez is az ő sorsának megismételhetetlen darabja. Aztán ahogy telnek az évek, lassan elfogadja, megérti és megszereti a ezt a sorsot, gondosan őrzi szívén a hegeket, belemosolyog a tükörbe és végigsimítja az apró ráncokat, amiket az élet rajzolt arcára. A nő így lesz erős. Egyre erősebb. Elég erős, hogy nyitott szívvel éljen, jöjjön bármi!