Vers mindenkinek

Szabó Lőrinc/  Nehéz napokban

Hát vedd biztosra s halj meg. Csak ne félj!

Mondd, hogy: vége lesz! Párnapi pokol,

aztán a semmi. Láttál bogarat,

láttál, ugye, félig agyontaposva,

amint maradék végtagjaival

lógó beleit vonszolta a porban:

nem fájt oly soká, mint benned a részvét!

Te se fájsz soká, a kín csak előre

olyan kitartó. Emlékszel, kibírtad

a fogorvost: szinte szeretted a

mennydörgő fúrót az élő idegben:

tetszett a tréning s a csinált közöny,

amelyet végül páncéllá s erővé

edzett benned a kétségbeesés.

Erre gondolj, nyomorult! Mit vacogsz?

És arra, hogy úgyis meg kéne halni,

és arra, hogy úgyis hiába minden

álmod és terved: amit te szeretnél,

ahoz ötszáz év élet is kevés.

Erre gondolj; mindig a rosszra; gondolj

a legrosszabbra, és csalódni fogsz,

vigasztalódni!… És van még csoda,

nemcsak halál!… No, mosolyogj!… A mennykő

tévedni is tud… Mért elrontani

ezt a gyönyörű szeptembert?… A nyár

még itt lézeng köröttünk… Nézd, a kertben

hogy felkúszott a tök a szilvafára:

levelei zöld elefántfülekként

terpeszkednek az ágak tetején,

emeletmagasságban nyílnak a

virágai és arany kürtjeik

szinte kukorékolnak, úgy ragyogják,

úgy lelkendezik ablakod felé,

hogy van még hit és becsvágy és siker,

van még győzelem ezen a világon.